Arhívum1 - Ladik

Přejít na obsah

Hlavní nabídka

Arhívum1

Hírek


Elkészült a stég

2015. június 15-én elkészült a stégünk. Már csak a vízretétellel kapcsolatos feladataink vannak hátra. A festés, a hordók és padlók felszerelése megtörtént.

Köszönjük az önzetlen segítséget azoknak, akik szabadidejüket, eszközeiket és erejüket nem sajnálták azért, hogy a közösség számára létrehozzanak egy ilyen nagy jelentőségű és maradandó létesítményt! Legyünk büszkék rájuk, ők pedig büszkék lehetnek arra, aminek az alkotásában részt vettek.

További képek a GALÉRIÁBAN.
Köszönjük!


Koloh Tamás
     elnök




Stég

Április 27-én megkapta a stégünk bororvi fenyő deszkázata az első réteg lenolajos fabeeresztőt.
Köszönetképpen álljon itt az "önkéntesek" neve:
Pataki Erzsébet, Szabó Attila,  Vida Zoli, Hamvas Sanyi, Tamás Péter és  Darnai Gabi.



Paks, 2015. április 29.
Üdvözlettel:
Koloh Tamás
elnök



12 órás futás

Idén is kaptunk felkérést a május 16-án megtartandó 12 órás futással kapcsolatban. Frissítő-pont üzemeltetés lenne a feladatunk  3 óra időtartamban. A kezdés időpontja később lesz meghatározva. Valószínűleg délelőtt vagy kora délután. Három fő jelentkezését várjuk.
Szintén ezen a napon kerül megrendezésre a Dunaparty mozgalom szemétszedési akciója is, erre is várjuk a jelentkezőket.




Paks, 2015. április 29.
Üdvözlettel:
Koloh Tamás
elnök


Tisztelt tagjaink!

A mai napon egy felkérést kapott az egyesületünk Gyulai Jánostól. A felkérés szövegét itt láthatjátok.Kérem, akit érdekel a dolog, az legkésőbb az  esemény előtti hétvégéig a ladikos e-mail címünkre  jelezze írásban.


"Július 25. szombatra tervezzük a Daróczy virtus-úszást Paks-Kalocsa 15 fkm távon 11:00-15:00 között.Rajt a buszpályaudvar irányában lévő csónakleeresztőtől. Cél Kalocsa-Meszesi kompkikötő utáni fövenyen.A konvojban haladó úszókat kellene kísérni, majd egy babgulyás vagy marhapörkölt ebéd után ki-ki kötetlenül vissza a telephelyére. Most emblémázott tornaszák lenne a reklámajándék a póló helyett és a szokásos 7.000 Ft benzinpénz. Most a Paksi Polgármesteri Hivatal áll a rendezvény mögé. Valamelyik kísérő nevére kiállított egyszeri megbízás alapján fizetnének, ha kivitelezhető, az összeg elfogadható.
Az úszási engedély feltétele legalább 10 kísérőhajó (de a nagyobb biztonság érdekében 20 hajót szeretnék), melyben szabadnapos vizirendőrök is helyet foglalnának.
Vannak "törzskísérőink" (Kiszli Károly, Lányi István, ..., Horváth Miklós, Adorján Ferenc, Harasztdombi Győző, Lacza Csaba, ...) remélem a szervezetük kellően rugalmas, hogy ideiglenesen őket is befogadja.

Üdvözlettel: Gyulai jános 20/581-0933"


Tehát, akit érdekel, jelentkezzen!

Paks, 2015. április 29.
Üdvözlettel:
Koloh Tamás
elnök


Kérjük, hogy aki részt szeretne venni a programon, az jelezze. A részleteket  (gyülekező, zsák- és kesztyűosztás) később tesszük közzé.

 

A "Legyen A Duna Igazi Közügyünk Közhasznú Egyesület " nevében jelen levelemmel


m e g h í v o m



Önt a LaDIK KE 2015. március hó 30. napján 17:00 órakor tartandó közgyűlésére. A Közgyűlés helyszíne: Csónakház

A közgyűlés napirendi pontjai:

1.    Beszámoló és közhasznúsági melléklet elfogadása
2.    Egyebek

Amennyiben a megjelölt időpontban nem jön össze a szükséges létszám, úgy megismételt közgyűlés időpontja 2015. március 30. 17:30  óra, az eredeti napirendben szereplő kérdésekben a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

Kérek mindenkit, hogy a  lehetőségeihez mérten igyekezzen megjelenni a közgyűlésen!

Paks, 2015. március 19.
Üdvözlettel:
Koloh Tamás

A "Legyen A Duna Igazi Közügyünk Közhasznú Egyesület " nevében jelen levelemmel


m e g h í v o m


a LaDIK KE 2015. február 10-én (kedd) 17:30 órakor tartandó közgyűlésére. A közgyűlés  helyszíne: 7030 Paks, Dózsa Gy. utca, Polgármesteri Hivatal kis házasságkötő terme.

A közgyűlés napirendi pontjai:

1.    új elnökségi tag választása (Appelshoffer Regina lemondása miatt)
2.    2015. évi költségvetési terv (titkári)
3.    2015. évi programterv (elnök)
4.    Stéggel kapcsolatos beszámoló (elnök)
5.    Egyebek

Amennyiben a megjelölt időpontban nem jön össze a szükséges létszám, úgy a megismételt közgyűlés időpontja 2015. február 10.  17.45 óra.
Ekkor a közgyűlés az eredeti napirendben szereplő kérdésekben a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

Kérünk mindenkit, hogy az új elnökségi tag személyére tegyen ajánlást. Írásban vagy szóban, előzetesen vagy akár a közgyűlésen is.

Paks, 2015. január 28.
Üdvözlettel:
Koloh Tamás

Tavaszköszöntő bál!

Tisztelt egyesületi tagok!

Tájékoztatok mindenkit, hogy ismét eljött az ideje annak, hogy rendelkezzetek a befizetett adó 1 %-ról. Kérek mindenkit, aki teheti és úgy érzi, hogy a LaDIK megérdemli ezt az 1 százalékot, az tegye  meg nyilatkozatát. A nyilatkozat megtalálható honlapunkon az Egyesület/nyomtatványok menüpontban.

Egyúttal felhívom mindenki figyelmét, hogy a tagdíjak ( 6000,-Ft) befizetésének határideje március 15-e. A befizetéseket a 10404326-50515757-57751004  számlaszámra kérjük - lehetőség szerint - utalni, a közleményben  a befizető nevét kell megjelölni. A befolyt összeg egy részét a jelenleg még az udvaron, szétszedett állapotban lévő stég engedélyeztetési eljárása során felmerülő költségek finanszírozására fordítjuk. Terveink szerint a tavasszal induló szezonra már vízre kerül az új stég!
A csónakházban és/vagy az udvaron történő tárolás éves díja továbbra is 6000,-Ft, a befizetés határideje június 15. Ezt  a szokott módon kérjük fizetni.


Paks, 2015. január 26.

                 Koloh Tamás
                                                                                elnök

Elmarad a Duna-átúszás!  2014. augusztus 18. hétfő

http://paksihirnok.hu/2014/08/18/elmarad-a-duna-atuszas-2/

Elmarad az augusztus 20-i Duna-átúszás a magas vízállás és a víz alacsony (19 Celsius alatti) hőfoka miatt, tájékoztatta szerkesztőségünket Czink Dóra, a polgármesteri hivatal turisztikai referense. Tavaly sem volt szerencséje az indulóknak, akkor az erős szél miatti hullámzás miatt kellett lefújnia a szervezőknek.

Kedves Kísérők, Jelentkezők, Tagok!
Köszönjük mindenkinek, aki jelentkezett segítőnek, jövőre is számítunk Rátok!


Üdvözlettel:

Legyen a Duna Igazi Közügyünk Közhasznú Egyesület
7030 - Paks, Kandó K. u. 14.


A „Legyen A Duna Igazi Közügyünk Közhasznú Egyesület ” nevében jelen levelemmel

m e g h í v o m


Önt a LaDIK KE 2014. április hó 26. napján 09:15 órakor tartandó közgyűlésére. A Közgyűlés helyszíne: Csónakház
 
A közgyűlés napirendi pontjai:

1.    Beszámoló és közhasznúsági melléklet elfogadása
2.    2014. évi költségvetési terv
3.    2014. évi programterv
4.    Szezonnyitó program részleteinek átbeszélése
5.    Egyebek

Amennyiben a megjelölt időpontban nem jön össze a szükséges létszám, úgy megismételt közgyűlés időpontja 2014. április 26. 09.45 óra, az eredeti napirendben szereplő kérdésekben a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.

TOVÁBBÁ!

A közgyűlés után, 10:00-tól szemétgyűjtést tartunk az önkormányzattal közösen a Duna projekt keretében, így kérünk mindenkit, hogy a lehető legnagyobb létszámban jelenjünk meg!

Üdvözlettel:

Legyen a Duna Igazi Közügyünk Közhasznú Egyesület
7030 - Paks, Kandó K. u. 14.

Felhívás az adó 1 százalékának felajánlásáról.     




LaDIK-osok az Atomfutáson

A klasszikusnak nevezhető szezon végeztével sem állt meg az élet az egyesület háza táján, az ősz beköszöntével is akadt/akad tennivaló.
A 2013. szeptember 14-én megrendezésre kerülő Atomfutáson egyesületünket képviselve öten vettünk részt. Mindannyian LaDIK-os pólóban álltunk rajthoz, ahogyan ez az indulás előtt néhány perccel készített fényképen is látható.
Balról jobbra:
Vájer Attila:      táv 24 km   idő: 02:33:44      helyezés 49.
Bors András:      táv 7 km   idő: 30:22      helyezés 2.
dr. Taksonyi Péter:   táv 14 km   idő: 01:25:03      helyezés 31.
Horváth Roland:   táv 14 km   idő: 01:25:03      helyezés 31.
Koloh Tamás:      táv 24 km   idő: 02:16:26      helyezés 28.

A futókat segítve néhány tagunk - szintén LaDIK színekben - a Duna-korzón lévő frissítőponton osztotta a vizet a versenyzőknek.

Az Atomfutással egy napra esett a TeSzedd! országos szemétszedési akció, melybe a fenti események miatt idén "csak" becsatlakoztunk, a szervezői feladatokat nem mi láttuk el. Ennek ellenére három fő részvételével tisztítottuk meg a csónakháztól a korzóig tartó Duna-partot, ahol 14 zsák szemetet gyűjtöttünk.

Ezúton szeretnénk megköszönni a segítségét minden tagunknak, aki részt vett valamelyik programban. Bízva a szervezők elégedettségében is, jövőre is találkozunk a rendezvényeken, hogy ezzel is öregbítsük egyesületünk hírnevét.



                       Koloh Tamás

Képek a Galériában!

Kedves Tagság!


Sajnos a szezon végét jelzi már előre az augusztus 20-i program, melyen ezúttal is szeretettel várnak bennünket a fáklyás felvonulásra.
A tavalyi évhez hasonlóan 20:45 perckor lesz az indulás a komp kikötőből (20:30-ra érkezzen meg minden résztvevő), fáklyát elvileg biztosít az önkormányzat (tavaly legalábbis így volt).
Kérünk Benneteket, minél nagyobb létszámban képviseljük az egyesületet, gyertek!
Ha valaki hajó/kenu, stb. nélkül van éppen, de szeretne részt venni, jelentkezzen nyugodtan, előzetesen feltérképezzük az igényeket, próbálunk helyet biztosítani a tagjainknál (így azok is jelentkezzenek, legyenek kedvesek, akiknél van hely).

Köszönettel

Appelshoffer Regina


Tisztelt LaDIKosok!

Tolmácsolom id. Kiszl Károly úr meghívását minden tagunk felé:
2013. július 20-án 19 órakor a paksi kompkikötő területén bált szervez Kiszl úr, melyre meghívta többek között a Paksi Vízirendészeti Őrs mellett működő egyesületet, és a mi egyesületünket is.  A rendezvény célja az, hogy közelebb hozza azokat az embereket, akik számára fontos a Duna, s az ilyen emberek, egyesületek között erősítse a kapcsolatokat.
Élőzene lesz. Marhapörkölt, pogácsa, szódavíz a helyszínen. Egyéb italokat és evőeszközöket, tányért minden résztvevő hozzon magával. Részvételi díj, egyéb térítés nincs.
Jővő héten szerdáig lehet jelentkezni a kikötő területén Tezás Zsoltnál. Bátorítok mindenkit, hogy vegyen részt a bálon, aki csak teheti.

Koloh Tamás


Árvízi védekezés Tolna megyében - önkéntesek jelentkezését várják.
Az árvízi védekezési munkálatokkal kapcsolatban várják önkéntesek jelentkezését, hívja a 74/510-490-es telefonszámot.


A Megyei Védelmi Bizottság kéri a lakosságot, hogy működjenek együtt a hatóságokkal, és kövessék figyelemmel a katasztrófavédelem és a vízügy közleményeit. Az árvízi védekezésről és az árhullám levonulásáról Tolna megyében a www.tolna.katasztrofavedelm.hu, valamint a www.kormanyhivatal.hu/hu/tolna oldalon olvashat, ugyanitt az árvíz esetén követendő magatartási szabályokat is megtalálja.
A vízügyi helyzetről a www.ovf.hu oldalon talál információkat, a Duna vízállásának előrejelzéséről a www.hydroinfo.hu oldalon tájékozódhat. A vízfolyások pillanatnyi állapotáról a www.vizugy.hu oldalon olvashat, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság közleményeit pedig a www.kdtvizig.hu honlapon találja. Az esetleges forgalom-korlátozásokról, útlezárásokról a www.police.hu oldalon tájékozódhat.



Kikötő II.

Legutóbbi beszámolóm óta fogadott Hajdú János polgármester úr. A megbeszélés –egyik számunkra leglényegesebb- tárgya a kishajókikötő megépítéséhez szükséges anyagi források megteremtésének lehetősége volt. Az önkormányzat hozzáállása továbbra is támogató.  A Műszaki Osztály felvette a kapcsolatot Borkovics Lajossal, a kikötő engedélyezési terveinek készítőjével, aki a megkereső szerv kérésére közölte, hogy 350.000,-Ft-ért készíti el a kivitelezési terveit a kikötőnek.
Annak érdekében, hogy minél több hasznos ötletet tudjunk megismerni és felhasználni, valamint, hogy megismertessük a várossal elképzeléseinket 2013. június 7-re kötetlen beszélgetésre és vacsorára hívjuk a város vezetőit, több önkormányzati képviselőt, Hamvas István vezérigazgató urat és a Duna iránt elkötelezett politikusokat. A megbeszélésen az egyesület vezetősége lesz még jelen.
Ezt követően (még júniusban) kerül megrendezésre az az –első- egyesületi rendezvényünk, melyet hívhatunk akár csónakház avatónak is. Ennek részleteit (időpont, főzés megszervezése, stb.) igyekszünk úgy kidolgozni, hogy minél többen részt tudjanak venni rajta tagjaink közül. Ezzel kapcsolatban emailben vagy személyesen keresünk meg mindenkit. A rendezvény során beszámolok majd a legutóbbi eseményekről és az építkezés megkezdésének időpontjáról is.

Paks, 2013. május 26.
                            
Koloh Tamás
                                                                                                 elnök                                


2013. május 8-án ismét megrendezésre került a Duna-korzón a halászléfőző verseny. Egyesületünk színeiben Farkasdi Sándor forgatta a bográcsot, s több tagunk is a helyszínen volt. A programokon jelen lévők meghallgathatták a LaDIK egyesület bemutatkozó szövegét, illetve megnézhették, ahogyan néhányan kenukkal leereszkednek a közönség előtt a Dunán. Minden résztvevőnek köszönet jár!
Az eseményről készült fényképek itt megtekinthetőek.

Koloh Tamás
                              elnök
                            


Koloh Tamás beszámolója a kikötő ügyében tett lépésekről.

Tisztelt egyesületi tagok!

Az egyesület éves tagdíjának befizetési határideje: 2013. március 15-e. Az összege: 6.000 Ft.

Az egyesület bankszámlaszáma:

10404326-50515757-57751004

Üdvözlettel:

Appelshoffer Regina                                  


Návrat na obsah | Návrat do hlavní nabídky